Imádlak titeket! De elég a szájtépésből!
Arra ébredek, hogy valaki...megcsókol (???)
Nem is, hanem újra éleszt. Nagylevegőt veszek, iszonyatos légszomjam van.
-Hope! - ugrik arrébb Shawn
-Nem igaz, hogy te mindenhol ott vagy! - felnevetek, de szinte azonnal megborzongok. -Fázok. -motyogom
-Persze, hiszen jó hideg volt a víz. Én is kaptam belőle. - emel fel. Most látom csak, hogy a parton vagyok, hogy jutottam ki? Shawn hozott ki? Bejött volna értem? Hiszen az előbb veszekedtünk.
-Te hoztál ki? - bököm ki végül
-Ki más? - néz őszíntén a szemembe, pillangók szabadulnak fel a gyomromba.
Shawn betesz az autója hátsó ülésére.
A csomagtartóból előhalászott takaró-féleségekkel körbebugyolál.
-Kösz. - sütöm le a szemem. Szégyenlem magam. Elküldtem a halál háta közepére, de ő csak segített. Észreveszem a táskám magam mellett. Le akarok érte nyúlni de nem érem el.
Shawn felnevet behajol fölém és felemeli a táskám
-Segítek, csak kérj meg! - mondja
-Nem kell. Viszont anyukámnak írhatnál. - jut eszembe, hogy a szüleim biztos aggódnak
-Már beszéltem vele. - teszi vissza a táskát a gumiszőnyegre - Tudja, hogy velem vagy.
Egy pillanatra megáll fölöttem, de gyorsan el is húzódik. Szomorú bociszemeket meresztve rá, félve megszólalok
-Ne-neharagudj. - könnyek szöknek a szemembe. - Ölelj meg. Kérlek.
Belenéz a szemembe. Elmosolyodik. Ismét visszahajol és a karjába zár.
-Szeretlek. És nem Camilát szeretem. Csak téged. - hunyja le a szemét
-Tudom. Mostmár elhiszem. - motyogom az orrom alatt. Shawn kifújja az összes levegőt a tüdejéből. -Shawn, én...meghaltam? Halott voltam? - buggyannak ki újra a könnyeim. Szabályosan zokogok.
-Tulajdon képpen, igen. De mostmár nem. Élsz. Nagyon is élsz. - szorít még jobban magához. A biztonság érzet a hatalmába kerít, de a sírást nem tudom abbahagyni.
-Köszönöm. - szorítom a fejem izmos mellkasába.
Beleszippant a hajamba. Felemeli a fejem és az ajkaimra néz, aztan a szemei. Vészesen közel van hozzám. A szivem vadul kalapál. Neeem. Nem merem. Ez annyira szemét helyzet. Tudja, hogy nagyon rettegek az eslő csóktól, a kávézóban erre is kitértünk, de most, hogy megmentette az életem, tartozok neki. Ez gonosz. És ravasz. A fejemre húzom az egyik pokrócot. Shawn felnevet. Elhúzza a pokrócot szorongató kezem. Ábrándos szemeivel rabul ejtik az enyéim. Az egyik kezével megfogja az arcom. Mutatóujjával végighúz az alsó ajkamon. A gyomrom szaltózik egyet. Tulajdonképpem, nem ez lesz az első. Az előbb is "megcsókolt", csak én nem voltam eszméletemnél. Milyen egyszerű is úgy. Nem gondolkodsz semmin csak vagy aztán azt tesznek veled amit akarnak.
De én mindent túlkomplikálok. Hettie is mindig ezt mondja. Shawn puha ajkai ébresztenek fel a gondolatmenetemből. Valami eszméletlen, bizsergő érzés áramlik szét a testemben. Ez nagyon jó. Ràjövök, hogy így akartam megkapni életem első csókját. Szerelemből és úgy, hogy magunkban vagyunk. Nem akarom, hogy abbahagyja. Szerencsémre csak most kezdte. Lassan becézgeti ajkaim, míg meg nem gondolja magát. El akarja mélyíteni a csókot. Kicsit megharapja az alsó ajkam. Kinyitom a számat és egyből valami fenséges dolgot csinál. Bizarr kicsit, hogy konkrètan nyálat cserélünk, de ez valami isteni.
Egy villanásra leszünk figyelmesek. Egy vakura. Szétrebbenünk. Egyre több vaku. Shawnt megtalálták a paparazzik.
-Húzd a fejedre a takarót, ha nem akarod, hogy lenyomozzanak! - suttogja majd átugrik a vezető ülésbe és nagy gázzal elindul. Úgy teszek ahogy mondta ráhúzom a fejemre a takarót. Mintha ott se lennèk. A nyitva hagyott hátsó ajtó a nagy és hirtelen lendülettől becsapódik. Gyorsan elhagyjuk a partot.
-Francba is, hogy ezek kindig megtalálnak. Nem élhetem az életem! - morog Shawn. Még csak 17 éves, de biztos nagyon zavarják a lesifotósok. Leeresztem a takarót.
-Sajnálom. Ha én nem vagyok nincs botrány. Hagynod kellett volna megfagyni, vagy megfulladni. Amelyik hamarabb történt volna. - vonom meg a vállam
-Persze, aztán haljak meg boldogtalanul egy nálam idősebb fruskával az oldalamon akit rámerőszakoltak, mert az jót tesz a karrieremnek? Na nem! Szeretlek, hallottad. - néz a visszapillantó tükrön keresztül a szemembe. Fura. Annyiszor hallottam és láttam tőle
ezt a szót "szeretlek", de még is különlegesnek hat. Talán mert ezúttal csak nekem mondta. Kizárólag nekem. Ez nagyon állat.
-Marha nagy szerencséd van, hogy megtanultam újraéleszteni. - nevet fel Shawn
-Ja, marhanagy...- húzom le a fejemről a pokrócot. Az agyam azon kattog, hogy ha Shawnra csak ráerőszakolják Camilat, akkor miért vannak ilyen "jóba" .
Mindig posztolnak együtt fotókat, és mindig együtt lógnak, ha Shawn nem Kanadában van. Vagy tökéletes színész a srác, vagy tökéletes kamugép. Az arcát elnézve egy angyali teremtés, aki senkinek semmi rosszat nem tud tenni, de ez álarc is lehet. Nem megyek el rajta. 3 napja ismer, de azt mondja szeret és csak engem...fura.
-Valami baj van? - fürkészi az arcomom
-Nincs.
-Nagyon rosszul hazudsz!
Ha te mondod, neked megy mi? Kérdezném szívesen, de mivel a megmentőmről van szó, inkább nem leszek bunkó.
-Hope! Mond meg kérlek mi bánt! - kérlel szívszórító hangon
-Semmi, csak azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy nem szereted Camilat mikor egy közös számotok is van... - kezdem, Shawn felnevet
-Talán, mert hülyén venné ki magát, hogy az ügynököm mindent megtesz a karrierem érdekében, én meg sutba dobom az egészet, csak mert nem szimpi a csaj. - válaszolja, de nem ez nem elég. Valahogy még nem bízom benne teljesen. Valami még hiányzik ahhoz, hogy azt mondjam Shawnban 100%-ig megbízok.
Olyan fura. Minden olyan gyorsan történik. Ez ilyesztő, egy hete ilyenkor az ágyamban halgattam Shawn számait és azon álmodoztam milyen lenne, ha találkoznék vele. Úgy mint sztàr és a rajongója. Aláír egy gitárt, megölel, esetleg az egy puszit, de most, most teljesen felfordult az életem. Először is, nekemjött életem szerelme, másodszor is kirúgtak, utána felvettek Amdrew-hoz, ahol találkoztam Shawnnal, mostmeg meghaltam utána meg megkaptam életem első csókját. Csak úgy egymás után jönnek az események, sorozatosan. A "régi életemhez" képest, most kész őrület van. Régen minden nap ugyanazt csináltam ugyan úgy, de ma már abban sem vagyok biztos, hogy lány vagyok-e egyáltalán. Egyedül abba vagyok biztos, hogy nem akarok haza menni. Nem hiányzik a húgom röhögése és a "hú de balfék" megjegyzései. Még annyira se anyám rosszalló tekintete és az egyetlen szeretett családtagom, az apám hulla fáradt és szomorú megjelenése, mintha kiveszett volna belőle az élet, mióta betöltöttem a 14-et, azelőtt mindig nevetett, focizott velem a kertben, segített anyának főzni, nézte velem a bugyuta tv műsorokat és mindig olvasott nekem este, de azóta mintha élő-halott módba váltott volna. Szinte sosincs otthon csak reggel, mindig beesettek a szemei és fehér mint a fal. Aggasztó így látni, mert ő az, aki soha egy rossz szót nem szólt hozzám, míg az anyàm és a húgom folyamatosan.
-Shawn... - húzon vissza a takarót a fejemre, de egy kicsit, egy lyukon kilesek
-Igen? - kérdezi és a visszapillantóból rámnéz, most sokadszorra
-Nagyon bizarr lenne, ha nem akarnék haza menni?
-Hát, max a szüleidnek. - az arca felderül
-Anyámat semmi sem érdekli azon kívül, hogy jó énekes legyen belőlem, apám meg otthon sincs...na? Jó kis családom van, nemdebár? - Shawnnak kiszökik a vér az arcából, és lehervad a mosoly
-Nem értem, hogy lehet neked ilyen szörnyű csalàdod? Hisz te olyan kedves és szimpatikus vagy.
-Először is kösz, - mondom cinikusan, szinte perzselve, a családomra való megjegyzés miatt -Másodszor tényleg kösz. - ezt már egyhe, barátságos hangon motyogom. -Akkor, mi lesz?
-Haza viszlek hozzánk, lefürdesz, addig megkérem anyámat, hoz szerváljon valahonnan egy matracot nekem, amin majd alszom, és te szépen befekszel az ágyamba jól betakarózol és kialszod magad. - mondja nyugodt hangon egy lassú pislogás keretében.
A következő pillanatokban már annyira lenehezedik a szemhéjam, hogy nem tudom nyitva tartani, lezáródik és nem tudok ellenállni az alvás csábításának, túl hosszú nap volt, túl sok izgalom.
