Nyugodtan alszok, mikor egyszercsak valaki, pontosabban Rose belevájja a körmét a vádlimba.
Rúgok egyet.
-Rose! - fújtatok mérgesen -Ha még egyszer azzal keltesz, hogy kilyukasztod a bőröm többet itt nem töltöd az éjszakát!
Hangos nyávogás követi a kitörésem.
-Ne nyávogj! - húzom össze a szemem. Az elmúlt héten háromszor keltett így.
Rásandítok az órára. Fél hat.
-Muszály volt hajnalok hajnalán kelteni? - csattogok be a fürdőszobába. Nekem ilyenkor még nagyon reggel van. Ez az arcomon is meglászik. Szürke szemeim alatt óriási karikák találhatók. Ledobom a pizsamám és beugrok a kádba. Lezuhanyozok. Hátha felpörget egy kicsit.
***
Állok a gardrób közepén. A tél még csak épphogy elkezdődött, de már így is nagyon hideg van. Felkapok egy piros,"Finally! Friday!" feliratú pólót, amit még a húgomtól kaptam tavaly karácsonyra. Hozzá egy fekete farmert, és barna bakancsot. Egy enyhén piros rúzzsal feldobtam az ajkaim, hogy eltereljèk a figyelmet a rémes fogszabályzómról. A hajamat teljesen elaludtam, de segítettem rajta egy göndörítéssel. Kimegyek, felmarkolom a táskám, vele együtt a telefonom és a fülhallgatóm, majd lerohanok a lépcsőn egyenesen a konyhába.
A húgom, a két copfoskájával az asztalnál ül, ami a konyhával egybenyitott étkező közepén található.
Az étkezőben és a konyhában minden fehér, de szószerint minden. Anya kedvenc színe.
Ha már anyáról van szó, ő pörög-forog a konyhában, készíti a reggelit. Apa épp a nyakkendőjèt igazítja.
Megragadom a tejet és a gabonapelyhet, majd egy tál társaságában leülök és megreggelizek.
-Sziasztok, én mentem suliba! - köszönök a családomnak és kirohanok a buszmegállóba. Milyen rohanással telt reggelem van, nemdebár?
Pont, hogy nem késtem le a buszt.
Rea foglalt nekem helyet. Rea a csapat és egyben osztálytársam. Elvagyok vele. Jókat tudunk beszélgetni. Kedves lány.
-Mizu? - kérdezi.
-Semmi. - morgom és felhúzom a nadrágon szárát, megmutatva a négy kis lyukacskát, amiket Rose ejtett.
-Akkor téged is jól keltettek. Én a hülye testvéreim csínyjére keltem. - forgatja a szemét. -Ne is kérdezd.
Biccentek neki, majd bedugom a fülembe a fülhallgatót. Hosszú még az út a suliig, főleg, hogy jegesek az utak.
Bekapcsolom a Something big-et és kezdem magamban énekelni.
***
Az iskola unalmasan telt...mint mindig.
Épp a buszon ülök, ami a plázába visz. Nemsokára kezdődik a munkaidőm.
Kesztyűtlen kezem kétségbeesetten szorongatja a Starbuck's-os papírpoharam, amibe a forró kávém van.
Micsoda hülye voltam,hogy otthon hagytam a kesztyűm. De nemsokára beérek a meleg munkahelyre.
A busz lassan, nyikorogva megáll. Megvárom míg az embertömet leszivárog, majd leugrok a buszról, majdnem hagyatt esek, majd öles léptekkel megyek a pláza bejáratához, majd onnan a lifthez. Benyomom a "2"-es gombot. A Lush a második emeleten van.
Felér a lift. Kipattanok belőle és szaporán szökdécselek a bolt felé.
Már 3 bolttal túl érzem a áruciikeink bódító illatát és hallom, hogy a zene ordít a hangszórókból.
Mikor odaérek és kinyílik az ajtó előttem meglátom Stefanie kék fürtjeit.
-Hali! - köszönök. Megfordul. Mikor meglát azonnal odaugrik a lejátszóhoz és megnyom egy gombot, majd elindul a Stitches.
-Helló! - köszönt széles mosollyal. Gyorsan átöltözök a munkaruhámba és lapakolom a cuccaim, majd csatlakozok Stefhez.
-Tudtad, hogy imádlak? - kérdezem tőle, mert ez már a harmadik Shawn szám ami megy.
-Tudom! - húzza össze a szemét és villant egy széles mosolyt. -Kipakolod a Twilight-okat?
-Máris! - ugrok a pulthoz, kiveszek mögüle egy dobozt, majd elkezdem a helyére rakodni a fürdőgolyókat.
-I know what you did last summer! - mutatok Stefre. Elnevetjük magunkat.
-Lebuktam! - kacarássza, az ajtó nyílására leszünk figyelmesek
-Sziasztok! - köszön egy vadidegen ember. Vásárló. Összenézünk Steffel. Bólint egyet. Ezt elvállalja ő.
-Segíthetek valamiben? - kérdezi barátságosan. Neki mindig olyan könnyen meg ismeretlen emberekkel beszélni. Nekem sose megy ilyen könnyen, de egyre gátlástalanabb vagyok és az már haladás
Rengeteg dolgot adtunk el ma. Az emberek egész nap fáznak, így otthon fel akarják melegíteni a testűket, lelküket. Gondolom.
Öltözünk a saját ruhánkba.
-Mi volt ma suliba? - kérdezi Stef, mint mindig szokta.
-Semmi különös. Szivatnak a tanárok, hülye osztálytársak és megint nekem kellett tartani a tesit. A szokásos. - vonom meg a vállam
-Hű, mindig ugyan az, nem unod? Nem akarod kicsit felpezsdíteni az életed? - fordítja el a fejét, így a kék fürtjei az arcába esnek.
-Mit csináljak? Vágassam kopaszra a hajam, tetováltassam a fejemre, hogy vigyázat idióta, ne járjak többet iskolába, lépjek be egy rock zenekarba és az új hobbim legyen hoki helyett a bungee jumping? - sorolom e legfurább gondolatokat, amik eszembe jutnak
-Öhm...jól kitervelted - nevet - Nem, nem erre gondoltam. Mondjuk fodrászhoz elmehetnél. Esetleg...hmm...ruhatár frissítés? - gondolkodóba esik.
-Ne törd az agyad, ezek jók. Majd egyszer talán. - vonom meg a vállam ismét
-Esetleg a téli szünetben? Ne is mondj semmit. Nemleges választ nem fogadok el! - mondja.
-Jó. - mondom unott hangon és felkenek egy kis piros rúzst az ajkaimra.
-Na ez a rúzs például nagyon jó ötlet volt tőled! - mosolyogja. - Megyünk?
Bólintok, majd elindulunk.
A földszinten bemegyünk a Starbuck's-ba.
Nagyon kis otthonos hely, mindig fahéj illat van és meleg. Télen apró kis hópelyheket ragasztanak a bolt üvegére. A fekete, puha fotelek körbe futnak a bolt belsejében. Középen van pult - mögötte a "konyha" - mellette kétszemélyes asztalkák és székek.
A pultban egy magas, fekete hajú 26 év körüli srác ül. Melanie barátja. Jól ismerjük már. Ő Jack.
Beállunk a sorba. Hárman állnak előttünk.
Kivárjuk a sorunkat, viszonylag gyorsan sorra következünk.
-Hali, Jack! A szokásost kérjük! - vigyorgom. Ő beüti a kettő Caramel Macchiato-t amit mindig rendelni szoktunk munka után.
-Sziasztok. Mitszóltok, már megint esik ez a retkes hó! - morogja. Igen, ő utálja a telet,mint az erre lakók 70%-a
-Szerintem jó! - vonom meg a vállam mosolyogva.
-Mitől lettél ilyen vidám hirtelen? - kacag Stef.
-Nemtudom! - nevetek, mikor valaki nekem jön. -Hé!
-Bocs. - hátranézek. Egy fekete, kapucnis pulcsis, sötét napszemüveges srác lökött meg. Folyamatosan a földet bámulja. Fura egy gyerek.
-Vigyázhatnál, Istenverte!
Próbálom kifürkészni az arcát, de nem látom. Leülünk egy kétszemélyes asztalhoz. Még mindig az alakot bámulom.
-Mivan, mit nézed? - nevet -Talán valaki akit ismersz? - nyújtogatja a nyakát
-Nem, azért nézem, mert fogalmam sincs ki ez!
-Lehet, hogy Isten! - röhög - Isten útjai kifürkészhetetlenek!
-Idióta! - lököm meg nevetve
-Hé! Még mindig idősebb vagyok pát évvel! Tiszteld az idősebbet! - horkan
-Csak 4 év! -nyújtom ki a nyelvem
-Hmm....mintha több lenne, olyan gyerekes vagy néha! - villant egy féloldalas mosolyt.
Otthon nincs senki. Hideg van és éhes vagyok. Ezért felveszem a fűtést és bekapok valamit, majd felmegyek a szobámba, egyből bekapcsolom a lejátszási listám, amin csak Shawn számai vannak, aztán nekifekszek a tanulásnak.
Csak földrajzból és matekból van házi. A két legutálatosabb tantárgyból, amit valaha kitaláltak. Kinyitom a föcikönyvem. Elolvasom az első kettő mondatot. Becsukom a könyvet. Már ez sok volt.
Magam elé húzom a matek füzetet. Kamatos kamat. Azt se tudom, mit kell csinálni, de azért megpróbálom.
Kb. 20 perce babrálok a házival, mikor pittyen egyet a telefonom. Twitter.
-Shawn Mendes tweetelt! - kiáltok Rose-nak feldobottan. -Azt írta ki, hogy 'Hii'! - húzom el a szám, akármit is írnék neki, akkor sem "válaszolná meg" mint pár szerencsés tweeterkukacnak. Felveszem a macskám és bedőlök az ágyamba. Végre péntek. Olyan gyorsan elrobogott ez a hét is. Olyan szokásos volt. Tiszta monoton az életem. Minden napom ugyanolyan. Valamelyik napon van edzés, valamelyiken nincs. Csak ennyi a változatosság. Egyhangú és unalmas. E két szó jellemzi életem.
Semmi érdekes nem törtènik velem.
Újabb pittyegés.
-Úgylátszik, Shawn nagyon unatkozik! - jelentem ki, majd hangosan olvasni kezdem a tweetet.
-Valami Mrs. Mendes kérdezi Shawntól, hogy milyen napja volt. -kezdem.
-Shawn válasza:
Szuper napom volt, legjobb része,
az volt, hogy nekimentem egy tök aranyos lánynak, mikor beugrottam kávéért. Nem ismert meg. De nagyon bámult. Aranyos volt. - olvasom ütemesen. Milyen fura véletlen, nekem is nekemjött ma egy gyerek a kávézóban. És én is bámultam a srácot. Mi? Mennyi kávézó van Torontóban? Lehetsèges, hogy? Neeem. Ez hülyeség. Nem. Nem az. Az előbb "Istenvertè"-ztem le a világ leghelyesebb fiúját. Úristen. Mekkora egy állat vagyok! - hangosan felröhögök, de nem azért mert vicces. Kìnomba nevetek...és én nem vettem észre, hogy "életem szerelme" jött belèm?
Hmm...
Egy biztos. Mostmár semmi nem lesz ugyanaz...de egy szemüvegre biztos lesz szükségem.
Nagyon jo Dalma igy tovabb folytit irj��
VálaszTörlésKöszi Dora! ❤
Törlés